8.Kapu-2 Aktiválás 11:11

Horgonyzó csoport aktiválási instrukciók

Fordította Eszter

Találd meg a 8. kapu Aktiválási Helyszínedet

Nagyon fontos, hogy a horgonyzó csoportotok megfelelő helyszínt válasszon az Aktiválási Ceremóniádra, inkább mint hogy beérje egy kényelmes fekvésűvel. Próbáljatok találni egy szép helyet a közeletekben aminek világos, tiszta energiái vannak és összhangban van a Lótusz Szívvel. Mindig erőteljesebb ha kint tartjátok a szabadban nyitott természeti környezetben az Aktiválási Ceremóniátokat, mint például parkban, egy tó mellett vagy egy szent helyen. Ne felejtsetek el minden időjárási eshetőségre felkészülni. A főtengelyeknél, amiket mindig a szabadban rendezünk vízhatlan ponyvákat tartunk készenlétben hogy lefedjük a hangosító berendezésünket, még akkor is ha napos idő ígérkezik. És mindig elszántak vagyunk hogy teljesítjük az Aktiválási Ceremóniánkat, függetlenül az időjárástól.

Ha a csoportotok úgy dönt hogy az Aktiválási Ceremóniát egy épületben vagy privát otthonban tartja az is rendben van; ekkor azonban fordítsatok több figyelmet a tér tisztítására és újraharmonizálására.

Gyakran a tökéletes helyszín nemcsak elhív hanem elérhetővé is válik. Ha fáradtságot nem kímélve próbáljátok megtalálni ezt a tökéletes helyszínt, akkor ez a horgonyzó csoportotokat sokkal hatásosabbá teszi.

Szakrális tér kialakítása az Aktiválási Helyszíneden

Bárhol is tartjátok a 8. kapu- 2 Aktiválási Ceremóniáját a Horgonyzó Csoporttal, szükségetek lesz egy szakrális tér kialakítására. Ezt megtehetitek takarítással, tisztítással és újraharmonizálással.

Ha a szabadban tervezitek, kezdjétek a természeti szellemek és őrzők engedélyének kérésével, hogy megtarthassátok a területen a Ceremóniát. Invitáljátok őket az együttes részvételre. A föld már tudja mi fog történni, azonban ne feledjétek valóban megköszönni a helynek hogy részt vesz velünk ebben a hatalmas eseményben. Majd, következetesen és gondosan tisztítsátok meg a területet minden éles sziklától és hulladéktól. Talán szeretnétek elhatárolni a szakrális teret virágokkal, gyertyákkal vagy bambusz fáklyákkal és ezen belül tartani a ceremóniátokat. Néhány Horgonyzó Csoport csillagot készített szalmából a hóba. Tegyétek azt amit helyesnek éreztek, hogy megteremtsétek a Szakrális Tereteket.

Ha egy épület belsejében tartjátok a Ceremóniát, akkor először is tisztítsátok meg a teret bármilyen felesleges zsúfoltságtól. Tegyétek olyan tisztává, leegyszerűsítetté és semlegessé amennyire lehetséges. Hozzatok be néhány friss virágot és gyújtsatok meg pár gyertyát, de kerüljétek az erőteljes füstölőket mivel ezek energiája túl súlyos és vonzza az asztrális energiákat. Egyszerűség, szépség és frissesség a kulcsai a tiszta szakrális tér kialakításának.

Az aprólékosan kidolgozott oltárok sok kristállyal, mágikus szimbólumokkal, szobrokkal és piramisokkal, stb… NEM MEGFELELŐEK. A 11:11 Kapu Aktiválásokban a tiszta, kiterjesztett Ultra Tágabb Valóság új energiáival dolgozunk együtt, ezek a dolgok azonban megzavarják és felhigítják a tiszta energiákat.

A tér igaz rezonanciája és szakralitása a csoportotok Egy Lény összhangjából keletkezik, a Tiszta Szív Szeretet hatalmas hullámaival áthatva!

Mit viseljünk az Aktiválási Ceremónia alatt

Mindenkinek fehér öltözék viselése szükséges az Aktiváláson. A Főtengelyeknél mi mindig szép egyszerű fehér ruhát viselünk, mivel a fehér a tisztaságot és az Egy Lényünkkel való összhangot szimbolizálja. Ez felemeli a rezonanciánkat az Egység élénk érzetébe, és sokkal egyszerűbbé teszi a fókuszált és tiszta állapot fenntartását. Szintén hozzátehettek élénk kiegészítőket a fehér ruhátokhoz, mint például gyönyörű élénk színekben pompázó lila vagy türkiz sálakat.

A csoportotoknak továbbá szüksége lesz még néhány szárongra, pareóra vagy hosszú sálakra piros, narancs, citromsárga, kék, zöld, lila, barna és fehér színekben az Elemek Táncához. Mindig kérjétek meg a csoport tagjait hogy hozzanak többet így megoszthatják azokkal akiknek egy sincs.

A 8. kapu Aktiválási Ceremóniájának időpontja

Jóval nehezebb megtartani a Ceremóniátokat ugyanabban az időben mint a Főtengelynél a Titicaca-tónál, Peruban és Bolíviában. A 8. Kapu Aktiválását reggel 9: 30-kor kezdjük június 5.-én és 4 órakor fejezzük be délután a bolíviai időzónában. Átkonvertálhatjátok ezeket az időpontokat a Világ Óra honlap segítségével a helyi időzónátokra.

Bár ezek alkalmatlan időpontok lesznek az éjszaka kellős közepén számos helyen a világon, kérlek emlékezzetek hogy ez egy egyszeri vissza nem térő alkalom az életben és mindannyian áldottak vagyunk hogy részt vehetünk benne. Ez egy kicsit könnyebbé teheti a mindennapi rutinunkból való kilépést. Számos horgonyzó csoport összehangoltan kapcsolódott a főtengelyhez Mallorcán, Spanyolországban 2007-ben a 8. Kapu Aktiválásának 1. részében, és a különbség hatalmas volt. Tényleg éreztük a Horgonyzó Csoportokat velünk, Őrzőként szolgálva a csoportunkat. Az erős jelenlétük kritikus faktor volt a 8. Kapu 1. részének sikeres aktiválásában. Nem sikerült volna nélkületek!

A 8. Kapu egy hihetetlenül ritka lehetőség arra, hogy létrehozzuk a Tiszta Szív Szerelem Új Mátrixát. Leírhatatlanul erősebb lesz és a Ti horgonyzó tapasztalatotokat is még erőteljesebbé teszi ha mind Egy Lényként hangolódunk össze minden szinten, beleértve a fizikai időt.

Mit hozzunk magunkkal az Aktiválási Ceremóniára

Étel és ital amit megosztotok
Fehér ruha és színes pareók, szárongok vagy sálak
Meleg, védő rétegű ruházat
Eszközök az energiák harmonizálásához és friss virágok az Aktiválási Helyszín díszítésére.
Kinyomtatott másolata az aktualizált 8. Kapu Horgonyzó csoportok összesített listájának világszerte.
Szakrális Tánc zene és világi zene
CD lejátszó, iPod (kihangosítóval) vagy laptop a zene lejátszásához
CKamera, ha szeretnétek fotókat készíteni (az egyetlen dolog amit sohasem fotózunk a Föld-Csillag Tánc, mivel ez olyan intim és személyes)
Világtérkép, címkékkel jelölve a Főtengely és a többi Horgonyzó Csoportok helyzetét világszerte.
Takarók, matracok vagy párnák.
Vízhatlan ponyvák a hangosító berendezésekhez és az embereknek (eső vagy erős nap ellen)

Nyomtassatok ki minden 8. Kapu -2 információt, különösen a 8. kapu Alapeszméjét, a 11:11 Szakrális Táncait, a Go-t és az Őrző Információkat.

A 8. Kapu Alapeszméje

A ceremónia alatt életbevágóan fontos hogy megtartsátok a 8. Kapu Aktiválásának fókuszát: Igaz Szeretetet a Magig.

A Lótusz Szív a mi Egy Szívünk feletti szint és az Új Alapunk, melyre minden jövőbeli erőfeszítésünk épül majd. A Lótusz Szív tehát az új érzelem testünk mag dinamikája és kifejezi a legmerészebb személyes vágyaink összeolvadását az igazi életcélunk beteljesítésével az Egységet szolgálva.

Amint belépünk a leheletfinom Lótusz Világba, belemerülünk a legerősebb tiszta Igaz Szeretet kiáradásába, melyet valaha is éreztünk. Minden megváltozik a sejtmag szinten, és belépünk a Tökéletes Idő- Tökéletes Hely birodalmába, ahol Legmerészebb Álmainkat válhatjuk valóra.

Őrzők

Nem számít mi történik a 11:11 Aktiválás alatt, az őrzők mindig Nagyobbak maradnak mint a középpont történései.

Minden 11:11 aktiválásnál látni fogtok néhány hatalmas létezőt a szakrális terület perifériáin állni. Ezek az Őrzők azért vannak itt, hogy stabilizációs fogaskerekekként szolgáljanak az Egység Mintájához. Azért vannak itt, hogy lehorgonyozzák az Ultra Tágabb Valóságot és védelmezzék az összejövetelünk szakralitását. Az Őrzők fontosságát nem lehet eltúlozni. Az Őrzők egy stabil, mérhetetlenül emelkedett energiamezőt tartanak fenn. És ha nincs elég emberetek, mindig kijelölhettek egy fát vagy egy Buddhát hogy legyenek az Őrzőitek.

8. Kapu Őrző Instrukciók

A Főtengellyel és a Horgonyzó Csoportokkal való összehangolódás világszerte

A Horgonyzó Csoportotok fókusza a 8. Kapu Aktiválásakor a Főtengely és az összes többi Horgonyzó Csoport a világon Egy Lényként való összehangolódására irányul hogy megteremtsük és lehorgonyozzuk az Egy Igaz Szerelem Új Mátrixát.

A 8. Kapu Aktiválási Ceremóniája alatt életbevágóan fontos hogy teljesen összehangoltak maradjatok a főtengellyel a Titicaca- tónál. Tudatosan érezzétek a jelenlétünket a Lótusz Szívben végig. A Főtengelyünk folyamatosan küldeni fogja nektek a 8. Kapu Tiszta Szív Szeretet energiáinak erőteljes, koncentrált hullámait. Minél erősebb az összehangolódásotok a Főtengellyel, annál erősebben érzitek ezt. Ha elkezdenek beáramlani az energiák, horgonyozzátok le az új 8. Kapu energiáit a földbe és terjesszétek ki a világ legtávolabbi sarkaiba.

A 8. Kapu Aktiválása teljesen ismeretlen területekre fog vinni bennünket, soha eddig korábban feltérképezett birodalmába a mélyebb Láthatatlannak, melyet Lótusz Világként ismerünk. A Főtengely erőteljesen fogja érezni az összes Horgonyzó Csoport hatalmas energiáit, és fókuszált szándékotok és Szeretetetek fog tökéletesen támogatni minket és segít lehorgonyozva maradni. Mélyen hálásak vagyunk a részvételetekért, ez lehetővé teszi számunkra hogy megleljük a szükséges erőt ennek a hatalmas 8. kapunak az aktiválásához. A 8. Kapu 1. részének Főtengely Aktiválási Ceremóniáján számos horgonyzó csoport olyan erőteljes lett hogy az Őrzőinkként szolgáltak még erősebbé téve a kapcsolatunkat.

Szintén fontos, hogy állandóan tudatában maradjunk a többi Horgonyzó Csoportnak a világon. Együtt, mindannyian egy Hatalmas Egy Lényt formálunk és minél tudatosabb a Horgonyzó Csoportotok ebben, annál eredményesebb lesz az Egy Lényünk.

A 11:11 Főtengelynél mi mindig hangosan felolvassuk minden egyes horgonyzó csoport helyzetét a bolygón az Aktiválási Ceremóniánk kezdetekor. Ahogy ezt tesszük, érezzük mindnyájatokat csatlakozni velünk Egyként. Erőteljes kezdése az Aktiválásotoknak, amint mindenki belép a neki szánt pozícióba. És készen állunk a kezdésre....

Nagyon fontos hogy ti is szintén hangosan felolvassátok a legújabb 8. Kapu -2 Aktiválási Ceremónia összes horgonyzó csoportjának a listáját a Ceremóniátok kezdetekor, hogy mindannyian tudatosan kapcsolódhassunk egymáshoz.

8. Kapu horgonyzó csoportjainak összesített listája világszerte
(a lista naponként frissül az Aktiválást megelőző éjszakáig bezáróan.)

8. Kapu-2 Főtengely Aktiválási Ceremónia

A 11:11 főtengelyeinknél soha nincsen meghatározott gyakorlati tervezetünk. Egy intenzív hetet töltünk előkészületekkel, a Szakrális Táncok begyakorlásával és számos más folyamattal, melyek egy erős, tiszta Egy Lény szintjére emelnek minket. Az Aktiválási Ceremónia napján szélesen nyitottak vagyunk hogy kövessük az áramlatot és az energia folyását.

Általában 2 emberből álló átjárók alkotásával kezdünk, akik egymással szemben állnak, majd a többiek egyenként belépnek a 11:11 Kapuk összes eddigi mudráinak bemutatásával. Mikor áthaladnak az átjárón maguk is új átjárókká válnak. És ez addig folytatódik míg az egész Főtengely csoport átjáróvá válik.

Egy hatalmas kört alkotva, megnyitjuk a Lótusz Szívet és Omashar vagy egy másik zenész dalát hallgatjuk. Ezután az összes Horgonyzó Csoport listája a világon hangosan felolvasásra kerül, így érezzük a jelenlétüket és erősebben tudunk összehangolódni Egy Lényként.

Általában az első tánc amivel kezdünk a Csillagos Folyamati, mert ez a tánc amelyet minden 11:11 Aktiváláskor táncoltunk. Ezután bármi történhet....

Néha az egész Ceremónia finoman áramlik majd egyszer csak vége szakad. 8 vagy több órája vagyunk ott és mégis olyan mintha csak most kezdődött volna.

Máskor kihívások merülnek fel vagy az energiák esnek le hirtelen. Ilyenkor fontos az elmúlt heti tréningünk, ekkor kell hirtelen az Egy Lényünket összekapcsolni és egy másik szintre emelni.

Majdnem minden 11: 11 Kapu Aktiválás alatt legalább egyszer (de sokszor jóval többször) az energiák hirtelen letérnek az Ismeretlenbe és mi belemerülünk a nagyon erőteljes és tiszta Ultra Tágabb Realitásba. Legtöbbször ez akkor történik mikor nem lehetséges bejelenteni mi történik és hogyan legyen tovább. Ez az amikor a mi Egy Lényünknek kell előrelépnie. Ha az Egy Lényünk nem működik túl jól, akkor ez katasztrófális lehet. De ha erős és egyesült, akkor csodálatos, szavakkal leírhatatlan amint új ösvényeket teremtünk a korábban ismeretlen mélyebb Láthatatlan birodalmába. Ezek a pillanatok, mikor egészen a Láthatatlanban tartózkodunk és mégis a fizikai formánkban létezünk, teljességgel bámulatosak.

Az aktuális Kapu Aktiválása bármikor megtörténhet, szinte mindig akkor mikor a legkevésbé várjuk. (lásd a 2. Kapu Őrző történetét.) Ha az új Kapu energiák belépnek a bolygóra a Főtengelyen keresztül, minden jelenlévő kétségtelenül megérzi.

Ugyanez igaz a Horgonyzó Csoportokra. Ha nyitott és összehangolt maradsz a főtengellyel és az összes többi Horgonyzó Csoporttal melyek az Egy Lényt formálják, vitathatatlanul érezni fogod ha a 8. Kapu energiái elérnek téged. Ez az egyik oka annak miért érdemes a csoportodnak a Főtengely pontos idejével összehangolódni. Ha a 8. Kapu energiája elér hozzátok, a ti feladatotok lehorgonyozni a Földbe és elküldeni a bolygó minden részébe .

Nincsen előre meghatározott idő mikor ér véget az Aktiválási Ceremónia. Egyszer csak hirtelen világossá válik hogy befejeződött. Mindannyian érezhetjük. Gyakran vannak még táncok vagy gyakorlatok melyeket szeretnénk még elvégezni, de a Ceremónia már befejeződött.

8. Kapu -2 Horgonyzó Csoport Aktiválási Ceremónia Menetrendje

Jobb ha nincs meghatározott menetrendje a Horgonyzó Csoportotoknak, de inkább készítsetek egy listát a lehetséges gyakorlatokkal. Ez tartalmazhatja a 11: 11 Szakrális Táncait, a ti saját egyedi Elemek Táncát, a 11:11 Mudráit és a Lótusz Szív megnyitását, a Xuá-t, és egyéb már gyakorlatokat melyetket megfelelőnek ítéltek. Ekkor készen álltok hogy a saját utatokon végigszáguldjatok az Aktiváláson.

A Tiszta Szeretet a kulcsa a 8. Kapunak. Tehát emlékezz etek megteremteni a Tiszta Szív Szeretet erős rezonanciáját mielőtt a Ceremóniátok elkezdődik. Vigyétek be a Szeretetet mindenféleképpen ahogyan csak tudjátok. Az egész csoport merüljön el a Szeretet Tengerében és árassza ki azt mindenfelé.

Számos horgonyzó csoport nem követi ezeket az ajánlásokat, inkább a” saját dolgukat teszik.” Ez teljesen rendben van hiszen nagy a változatosság az Egy Lényünkön belül. Bár, szintén fontos emlékezetünkben tartani hogy hihetetlen erő lakozik az irányított szándékunkban. Ha mindannyian tudatosan összehangolódunk Egyként és mindannyian táncoljuk a Csillagos Folyamatit például, akkor minden amit teszünk még erősebb lesz. A választás rajtatok áll!

Itt van néhány alapvető elem, melyet beilleszthettek a 8. Kapu Ceremóniájába ha lehetséges.

Mindenki viseljen fehéret ave everyone wear white (színes kiegészítőkkel ha szeretnétek).

Állítsátok az Őrzőiteket pozícióba.

Mindenki, beleértve az Őrzőket, szimultán végezze a Go-t, nyitja meg a Lótusz Szívet és hangolódik össze egy Lényként.

Állandóan maradjatok összehangoltan a Főtengellyel.

Olvassátok fel hangosan a legújabb összesített Horgonyzó Listát és hangolódjatok össze a többi 8. Kapu Horgonyzó Csoporttal Egy Lényként.

Végezzétek a 11:11 Mudráit.

Végezzétek a Go-t és nyissátok meg a Lótusz Szívet ha alapozásra és fókuszra van szükségeteko.

Táncoljátok a Csillagos Folyamatit, mivel ez behozza az elmúlt 11:11 Kapu Aktiválások energiáit és összefonja őket a jelen pillanattal. Ez a tánc sokkal erőteljesebb ha a megfelelő zenére táncoljátok.

Táncoljátok az egyedi Elemek Táncát.

Táncoljátok a Lótusz Táncot, mivel ez összehangol a leheletfinom, szubtilis energiájú Lótusz Világgal.

Ha egyszer a 8. Kapu Aktiválási Ceremóniája megkezdődik, maradjatok meg a Szeretetben, állandóan tartsátok meg az energiát és a fókuszt még a fennmaradó szünetek alatt is.

Készüljetek fel a Váratlanra!

A 8. Kapu Aktiválás nagyon is valóságos lesz. Ha befogadók vagytok, akkor feltétlenül érezni fogjátok. A legintenzívebb, leghatalmasabb Szeretet fogjuk megtapasztalni melyet valaha éreztünk és a legjobb ha fel vagyunk rá készülve.

A legtöbben akik részt vettek egy 11:11 Főtengely Aktiváláson, és sokan a 11:11 Horgonyzó Csoportokból a legerőteljesebb és legmélyebb élményként írják le ezt életük során.

A 8. Kapu Aktiválás a legerősebb 11:11 Aktiválás lesz az első 11:11 1992-es Kapu megnyitása óta és teljesen új, leírhatatlan szintekre repít majd bennünket.

Bármi megtörténhet! Abszolút bármi! Ez teszi teljes prioritássá hogy továbbra is fókuszban maradjunk a tevékenységünkben ( Aktiváljuk a 8. Kaput-2 és lehorgonyozzuk az Egy Igaz Szerelem Új Mátrixát! ) az Aktiválási Ceremónia alatt. Mindannyiunknak ébernek kell lennünk hogy a fókuszunk zavartalan maradjon. Akár földrengés jön, vagy eső esik, vagy ha a fények kialszanak, folytatnunk kell a 8. Kapu Aktiválási Ceremóniáját míg teljesen be nem fejezzük.

A 8. Kapu Aktiválása alatt feltétlenül letérünk az Ismertből az Ismeretlenbe. Ez gyakran történik meg a Főtengelynél. Ha ez történik a Horgonyzó Csoportotokban, igyekezzetek erősen lehorgonyozódni az Egységben és megtartani a Tiszta Szív Szeretetét, bármi történjék is.

A 11:11 Aktiválása alatt teljesen „ normális” a Váratlan megjelenése. Új Energiák Hullámait hozzuk be. Az Új azt jelenti: valami amit nem tapasztaltunk eddig.

Érhetnek meglepetések. Erőteljes Szeretet hullámai áradhatnak. Megtapasztalhatjuk a szívünk repeső megnyílását és a Tiszta, Igaz Szeretet beáramlását ahogyan még sohasem éreztünk korábban ezen a bolygón. Történjék bármi, fontos hogy fókuszálva és erősen az Egy Lényünkben lehorgonyozva maradjunk. Továbbra is nyitottnak kell maradnunk a váratlanra és teret engedni a spontaneitásunknak a koncentrált fókuszunk közepén.

 

Mester listája az összes horgonyzó csoportnak világszerte
(Kinyomtatjuk közvetlenül a 8. Kapu 2. részének Aktiválása előtt)

8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok világszerte: Ausztráliától Kanadáig
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok világszerte: Kolumbiától Malajziáig
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok világszerte: Mexikótól Szlovéniáig
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok világszerte: Spanyolországtól Zimbabwe
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok Argentinában
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok Brazíliában
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok Chilében
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok Németországban
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok Oroszországban
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok az Egyesült Államokban


8. Kapu 2. Horgonyzó csoportjairól világszerte
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok szervezése
8. Kapu-2. Horgonyzó csoportok felkészülései
8. Kapu 2. Horgonyzó csoportok aktiválási instrukciói
Videó Hogyan nyissuk meg a lótusz szívet How to Open the Lotus Heart High Resolution (better quality)
Videó Hogyan nyissuk meg a lótusz szívet How to Open the Lotus Heart Low Resolution (faster to load)
Videó a 11:11 mudrákról 11:11 Mudras High Resolution (better quality)
Videó a 11:11 mudrákról 11:11 Mudras Low Resolution (faster to load)
Videó a Xuá-ról ! Xuá ! High Resolution (better quality)
Videó a Xuá-ról ! Xuá ! Low Resolution (faster to load)

8. kapu 2. Őrző instrukciók
Az elemek tánca


Ha alakítasz egy Horgonyzó Csoportot a 8. Kapu 2. részének Aktiválásakor, kérlek küldj egy e-mailt Annu-nak, az annu@nvisible.com címre, így fel tudjuk tenni a csoportodat a listára.
Emlékeztetünk rá hogy tartalmaznia kell a nevedet, várost, országot, e-mail címet és telefonszámot.