1992. január 11-én több mint
144 000 ember gyűlt össze kisebb és nagyobb csoportokban mindenütt a
bolygón és megnyitották a 11:11 Kapuját.
Ez az
aktiváció egyedi volt abban, hogy az Egyesített Mozgássorok és a Szent
Táncok sorozata három, előre meghatározott időpontban volt elvégezve.
Soha
azelőtt nem került sor ezen a bolygón olyan eseményre, amelyet egy
ennyire összehangolt egység hajtott volna végre.

A 11:11 aktiválásának két
főtengelye volt, amelyek mint stabilizációs fogaskerekek szolgáltak a
Kerekek számára az Egymásban Forgó Kerekeken belül. Az Omega Pont
Gizában helyezkedett el, a Nagy Piramisoknál, Egyiptomban; az Alfa Pont
pedig Queenstownban, Új-Zélandon. A Főtengelyek 38 órán keresztül,
folyamatosan végezték az Egyesített Mozgássorokat. Az egyiptomi csoport
500 emberből állt 36 országból.

Az
egész bolygón az Egyesített Mozgássorok délelőtt 11:11-kor, délután
11:11-kor és délután 11:11-kor végezték el a Greenwichi Középidő szerint.
Ez alatt a Greenwichi Középidő alatt az összes Horgonyzó Csoport
világszerte elvégezte a mozdulatokat pontosan ugyanabban az időben, ami
a 11:11 Kapuját hivatalosan megnyitotta. Sok résztvevő ez alatt az idő
alatt ragyogó fénysugarat látott lehorgonyzódni mélyen a Földbe.

A 11:11 aktiválásának célja az
volt, hogy megnyissa a 11:11 Kapuját. A Kapu egy átmeneti övezetet vagy
hidat képez két nagyon különböző evolúciós spirál között: a mi régi
evolúciós spirálunk között, amely a dualitásban van lehorgonyozva és az
Egység új evolúciós spirálja között. Mindkét evolúciós spirál különböző
Felsőbb Központi Naprendszerrel van összehangolva.
A
11:11 Szertatása alatt ez a két spirál átfedésbe került és egy
összekapcsolódási helyzetbe illeszkedett egymással. Ez az Átfedési
Terület a 11:11 valódi Kapuja. Ezeknek az evolúciós spiráloknak megmarad
az átfedési területe, amíg a 11:11 Kapuja 2011. november 11-én be nem
zárul. Ezután a két evolúciós spirál újra elválik egymástól. Így egy
húsz éves periódus áll a rendelkezésünkre, amelyben befejeződik a
dualitás és felemelkedünk az Egységbe.
What are 11:11 Master Cylinders?
An amazing 27 page Photo Journey of the First Gate Activation in Egypt.
All material copyrighted 1989 - 2009 by Solara. All rights reserved.