Az Egyetlen
Lény egy szerves, egységes, élő organizmus. Valójában mindannyian részei
vagyunk. Ez eléggé eltér az egységről alkotott régi fogalmainktól,
melyek a tudatosság egyéni egységeinek egyesüléséről szóltak. Amikor
ráébredünk, hogy minden tettünket és érzelmi válaszunkat az Egységben való
velünk születetett összefonódás tudatos ismeretére alapozzuk, akkor Egyetlen
Lényünk megelevenedik és felébred. Ez az újonnan létrehozott Egyetlen Lény
testesíti meg a Felsőbb Szeretetet, aki készen áll rá, hogy a
Felsőbb Valóságban lehorgonyzott Új Életünkbe lépjen.
Több információ Egyetlen Lényünkről:
Tekintsd
meg a Harmadik Kapu Tartalomjegyzékét:

AZ ÚJ
KAPCSOLATI MINTÁZATOK
A Harmadik
Kapu az Új Kapcsolati Mintázatokat is világra hozza. Ezek a kapcsolatok a
társas viszonyok nagyban kiterjesztett formáit jelentik majd, melyek eléggé eltérőek
bármitől, amit eddig tapasztaltunk. Ezek az Új Kapcsolatok a
Legbelső Lények között jönnek majd létre, nem pedig a személyiségek
énjei között, mint a megosztottság régi mintázatában. Majd a személyes és
spirituális szeretetet, Felsőbb Szeretetté olvasztjuk egybe.
Az első
lépés az Új Kapcsolati Mintázatok felé, a régi kapcsolati minták összeomlása
lesz. Ez magában foglalhat néhány évet, mire kitisztítjuk régi kapcsolati
mintáinkat, és lényünket újrakalibráljuk.
Ezek az új
karma mentes kapcsolatok hamarosan lehetségessé válnak. Ezek azok, melyek
energia örvényeket hoznak majd létre, melyek szükségesek a Felsőbb
Valóság fizikai síkra való mélyebb beillesztéséhez. Ahogy a megosztottság
világából, az Egység sokkal felfokozottabb állapotába jutunk, ezek a
kapcsolatok egyre inkább fontosabbá válnak, a Felsőbb Szeretetet
visszhangzó generátorokként szolgálva, valamint az Új Mátrix
őrzőiként.
Miután ezek a
Szent Egyesülések Legbelső Lényeink között létrejöttek, amikor „két igaz
Eggyé válik”, a Szeretet szívből jövő kifejezése többé nem lesz
csak néhány emberre korlátozva, ehelyett kitágul, és egész Egyetlen Lényünket
magában foglalja majd.

A 11:11 TÚRA: Tekintsd
meg a Harmadik Kapu Szlovéniai Fényképes Utazását.
Minden anyag jogvédett Solara által
1989 - 2009. Minden jog fenntartva.