
|
A 11:11
Kilencedik Kapu Aktiválás
EGY LÉNY AKCIÓBAN:
Az Igaz Egyek
Kiemelkedése

2010. október
25.
Főtengely Balin,
Indonéziában
|
Fordította: Gabor Beke
|
TALÁLJÁTOK MEG A 9.
KAPU AKTIVÁLÁSI HELYSZÍNETEKET

Nagyon fontos, hogy Horgonyzó
Csoportotok tudatosan válasszon megfelelő helyszínt az Aktiválási Szertartásotokhoz,
ahelyett, hogy pusztán csak a kényelem mellett döntsön. Próbáljatok találni
egy szép helyet a közeletekben aminek világos, tiszta energiái vannak. Mindig
erőteljesebb az Aktiválási Szertartásotokat a szabadban, nyitott
természeti környezetben megtartani, mint például parkban, egy tó mellett vagy
egy szent helyen. Csak ne felejtsetek el minden időjárási
eshetőségre felkészülni. A Főtengelyeknél, amiket mindig a
szabadban rendezünk, vízhatlan ponyvákat tartunk készenlétben, hogy
lefedjük a hangosító berendezésünket, még akkor is, ha napos idő
ígérkezik. És mindig elszántak vagyunk, hogy teljesítjük az Aktiválási Szertartásunkat,
függetlenül az időjárástól.
Ha a csoportotok úgy dönt, hogy az Aktiválási Szertartást
egy épületben vagy magánlakásban tartja, az is rendben van; ekkor azonban
fordítsatok több figyelmet a tér tisztítására és újrakalibrálására.
Gyakran a tökéletes helyszín nemcsak hív
benneteket, hanem elérhetővé is válik. Ha fáradtságot nem kímélve
próbáljátok megtalálni ezt a tökéletes helyszínt, akkor ez a Horgonyzó Csoportotokat
sokkal hatékonyabbá teszi.
|
|
SZAKRÁLIS TÉR
KIALAKÍTÁSA AZ AKTIVÁLÁSI HELYSZÍNETEKEN

Bárhol is tartjátok Horgonyzó Csoportotok
Kilencedik Kapu Aktiválási Szertartását, szükségetek lesz egy szakrális tér
kialakítására. Ezt megtehetitek takarítással, tisztítással és újrakalibrálással.
Ha a szabadban lesztek, akkor kezdhetitek azzal,
hogy tudatosan és szeretetteljesen megtisztítjátok a területet minden éles kőtől
és hulladéktól. Talán szeretnétek a földön elhelyezett virágokkal,
gyertyákkal vagy bambusz fáklyákkal elhatárolni a területet, és ezen belül
tartani a szertartásotokat. Néhány Horgonyzó Csoport egy kört készített
szalmából a hóba. Tegyétek azt, amit helyesnek éreztek, hogy megteremtsétek a
Szakrális Tereteket. A
föld már tudni fogja, mi fog történni, azonban ne feledjétek valóban Szeretni
és megköszönni a helynek, hogy részt vesz velünk ebben a hatalmas eseményben.
Ha egy épület belsejében tartjátok a szertartást,
akkor először is tisztítsátok meg a teret bármilyen felesleges
zsúfoltságtól. Tegyétek olyan tisztává, leegyszerűsítetté és semlegessé,
amennyire csak lehetséges. Hozzatok be néhány friss virágot, és gyújtsatok
meg pár gyertyát, de kerüljétek az erőteljes füstölőket, mivel ezek
energiája túl súlyos és vonzza az asztrális energiákat. Egyszerűség,
szépség és frissesség a kulcsai a tiszta szakrális tér kialakításának.
Ki kell hangsúlyoznunk, hogy a sok
kristállyal, mágikus szimbólumokkal stb. gondosan kialakított oltárok NEM HELYÉNVALÓK.
A 11:11 Kapu Aktiválásokban a tiszta, kiterjesztett Ultra Felsőbb
Valóság új energiáival vagyunk összehangolva, és ezek a dolgok csak
megzavarják és felhigítják a tiszta energiákat.
A tér valódi rezonanciája és szakralitása a
csoportotok Egy Lényként való összehangoltságából keletkezik, és azáltal,
hogy a TISZTA SZÍV SZERETET hatalmas Hullámai hatják át!
|
|
MIT VISELJÜNK
AZ AKTIVÁLÁSI SZERTARTÁS ALATT

Mindenki találjon alkalmi, fehér
öltözéket, amit az Aktiváláson visel. A Főtengelyeknél mi mindig szép,
egyszerű fehér ruhát viselünk, mivel a fehér a tisztaságot és az Egy
Lényünkkel való összhangot szimbolizálja. Ez felemeli a rezonanciánkat az
Egység fokozott érzetébe, és sokkal egyszerűbbé teszi a fókuszált és
tiszta állapot fenntartását. Ehhez élénk kiegészítőket, például olyan gyönyörű
színekben, mint a bíborvörös vagy a türkiz pompázó sálakat is hozzátehettek.
A csoportotoknak továbbá szüksége lesz az Elemek
Táncához még néhány szarongra, pareóra (kézzel festett színes kendő – a ford.)
vagy hosszú sálakra piros, narancs, citromsárga, kék, zöld, bíbor, barna és
fehér színekben.
|
|
A KILENCEDIK
KAPU AKTIVÁLÁSI SZERTARTÁS IDŐPONTJA

Határtalanul erősebb lesz, ha a
szertartásotokat ugyanabban az időben tartjátok, amikor a Főtengely
végzi az Aktiválást Tanah Lot-nál, Balin. A Kilencedik Kapu Aktiválását október
25-én délután 12:30 körül kezdjük, és este 6:00 óra körül fejezzük be. Ezeket
az időpontokat átválthatjátok a helyi időtökre a Világóra honlap
segítségével.
Habár a világ néhány helyén kényelmetlenek
lesznek ezek az időpontok az éjszaka kellős közepén, kérjük,
emlékezzetek, hogy ez egy egyszeri vissza nem térő alkalom az életben,
és mindannyian áldottak vagyunk, hogy részt vehetünk benne. Ez egy kicsit
könnyebbé teheti a mindennapi rutinunkból való kilépést. Számos Horgonyzó Csoport
ugyanabban az időszakban volt összehangolódva a 8. Kapu Aktiválásokkal 2007-ben
és 2009-ben, és a különbség hatalmas volt. A Kilencedik Kapu a legkiválóbb
alkalom az egyesülésre az Igaz Egyek számára, és leírhatatlanul erősebb Igaz
Egyként összehangolódni ezzel minden szinten, többek között a fizikai
időben is.
|
|
MIT VIGYÜNK
MAGUNKKAL AZ AKTIVÁLÁSI SZERTARTÁSRA

|
|
A KILENCEDIK
KAPU ALAPESZMÉJE

A Kilencedik Kapu Alapeszméje az EGY
LÉNY AKCIÓBAN: Az Igaz Egyek Kiemelkedése. Sokáig vártunk rá, és keményen dolgoztunk
érte. Felégettük hídjainkat a múlt számára, és most magunk mögött hagyhatjuk
a dolgok elvégzésének régi módjait. Felhagyunk idejétmúlt eszmékkel és
hitrendszerekkel, ahogy kijövünk régi életünkből és elkezdünk egy újat.
Amint Igaz Egyekként kiemelkedtünk, akkor ez példátlan mértékben ajtókat nyit
ki egy Új Kezdethez. Újra tudunk kezdeni tiszta lappal, megteremtve életünket
úgy, ahogy igazán szeretnénk. Őszinték és valódiak lehetünk mindenben,
amit teszünk, gondolunk és érzünk.
Ekkor, mint az EGY LÉNY AKCIÓBAN tudunk
összegyűlni, világra hozva az együttműködés és szinergia új
szintjét, melyben nagyszerű feladatokat teljesítünk könnyedén és
hatékonyan.
|
|
ŐRÖK

Nem
számít, mi történik a 11:11 Aktiválás alatt az Őrzők mindig
Nagyobbak maradnak, mint a középpont történései.
Minden 11:11 aktiválásnál látni
fogtok néhány hatalmas létezőt a szakrális terület perifériáin állni.
Ezek az Őrzők azért vannak itt, hogy stabilizációs fogaskerekekként
szolgáljanak az Egység Mintájához. Azért vannak itt, hogy lehorgonyozzák az
Ultra Tágabb Valóságot és védelmezzék az összejövetelünk szakralitását. Az
Őrzők fontosságát nem lehet eltúlozni. Az Őrzők egy
stabil, mérhetetlenül emelkedett energiamezőt tartanak fenn.
Kilencedik
Kapu Őrző Útmutató
|
|
ÖSSZEHANGOLÓDÁS
A FŐTENGELLYEL ÉS A HORGONYZÓ CSOPORTOKKAL VILÁGSZERTE

A Kilencedik Kapu Aktiválása alatt
Horgonyzó Csoportotok fókusza a Főtengellyel és a világszerte jelenlévő
Horgonyzó Csoportokkal Egy Lényként való összehangolódásra irányul, így
tudunk Igaz Egyekként kiemelkedni.
A Kilencedik Kapu Aktiválási Szertartása
alatt életbevágóan fontos, hogy összehangoltak maradjatok a Főtengellyel
Tanah Lot-nál Balin, Indonéziában. Mindvégig tudatosan érezzétek a
jelenlétünket a Lótusz Szívben. A Főtengelyünk folyamatosan küldeni
fogja nektek a 9. Kapu TISZTA SZÍV SZERETET és Valódiság energiáinak
erőteljes, koncentrált hullámait. Minél erősebb az
összehangolódásotok a Főtengellyel, annál erősebben érzitek ezt. Ekkor
a ti feladatotok lehorgonyozni a 9. Kapu energiáit a Földbe, és terjesszétek
ki azokat a világ legtávolabbi sarkaiba.
A 9. Kapu Aktiválás a Valódiságnak
egy teljesen új szintjére fog emelni minket. A Főtengely erőteljesen
érezni fogja az összes Horgonyzó Csoport óriási energiáját, és
összpontosított szándékotok és Szeretetetek fog tökéletesen támogatni minket,
és segít lehorgonyozva maradni. Mélyen hálásak vagyunk ezért, mert ez lehetővé
teszi számunkra, hogy megleljük a szükséges erőt ennek a hatalmas 9. Kapunak
az aktiválásához.
Szintén fontos, hogy állandóan tudatában
maradjunk a többi Horgonyzó Csoportnak a világon. Együtt, mindannyian egy
Hatalmas Egy Lényt formálunk, és minél tudatosabb a Horgonyzó Csoportotok
ebben, annál hatékonyabb lesz Egy Lényünk.
A 11:11 Főtengelynél, az
Aktiválási Szertartásunk kezdetekor mindig hangosan felolvassuk a bolygón jelenlévő
minden egyes Horgonyzó Csoport helyszínét. Ahogy ezt tesszük, érezzük
mindnyájatokat csatlakozni velünk Egyként. Erőteljes kezdése az
Aktiválásotoknak, amint mindenki belép a neki szánt pozícióba. És készen
állunk a kezdésre...
Nagyon fontos, hogy ti is hangosan
felolvassátok a legújabb 9. Kapu minden Horgonyzó Csoportjának Összesített
Listáját a szertartásotoknak szintén a kezdetén, így mindannyian tudatosan
kapcsolódhatunk egymáshoz.
9.
Kapu Világszerte jelenlévő Horgonyzó Csoportjainak Összesített Listája
(A lista naponta
frissítve lesz az Aktiválás reggeléig.)
|
|
KILENCEDIK KAPU
FŐTENGELY AKTIVÁLÁSI SZERTARTÁS

A 11:11 Főtengelyeinknél soha nincs egy
meghatározott menetrendje a tevékenységeknek. Egy intenzív hetet töltünk
előkészületekkel, a Szakrális Táncok begyakorlásával és számos más
folyamattal, melyek egy erős, tiszta Egy Lény szintjére emelnek minket.
Az Aktiválási Szertartás napján szélesre kitárulkozva vagyunk, hogy kövessük
az áramlatot és az energia folyását.
Általában két emberből álló átjárók kialakításával
kezdünk, akik egymással szemben állnak, majd a többiek egyenként belépnek a
11:11 Kapuk összes eddigi mudráinak bemutatásával. Mikor áthaladnak az
átjárón, maguk is egy másik átjáróvá válnak. És ez addig folytatódik, míg az
egész Főtengely csoport egy átjáróvá válik.
Egy hatalmas kört alkotva megnyitjuk a Lótusz
Szívet a TISZTA SZÍV SZERETETBE, és Omashar dalát hallgatjuk. Ezután a
világszerte jelenlévő összes Horgonyzó Csoport listája hangosan
felolvasásra kerül, így érezzük a jelenlétüket és erősebben tudunk
összehangolódni velük Egy Lényként.
Általában az első tánc, amivel
kezdünk, a Csillagmenet, mert ezt a táncot minden 11:11 Aktiváláskor eltáncoltuk.
Ezután bármi történhet...
Néha az egész Ceremónia finoman áramlik, majd
egyszer csak vége szakad. Máskor
kihívások merülnek fel vagy az energiák esnek le hirtelen. Ilyenkor fontos az
elmúlt heti tréningünk, ekkor kell hirtelen az Egy Lényünket összekapcsolni,
és egy másik szintre emelni. És ilyenkor nagy segítség, ha egész lényed
teljesen jelen van és szélesre tárt.
Majdnem minden 11: 11 Kapu Aktiválás alatt
legalább egyszer (de sokszor jóval többször) az energiák hirtelen
letérnek az Ismeretlenbe, és mi belemerülünk a nagyon erőteljes és
tiszta Ultra Felsőbb Valóságba. Legtöbbször ez akkor történik, mikor nem
lehetséges bejelenteni, mi történik, és hogyan legyen tovább. Ez az, amikor Egy
Lényünknek kell előrelépnie. Ha Egy Lényünk nem működik túl jól,
akkor ez katasztrofális lehet. De ha erős és tiszta, akkor csodálatos,
szavakkal leírhatatlan, amint új ösvényeket teremtünk a mélyebb Láthatatlan korábban
feltérképezetlen birodalmaiba. Ezek a pillanatok, mikor egészen a
Láthatatlanban tartózkodunk, és mégis a fizikai formánkban létezünk,
teljességgel bámulatosak.
Az aktuális Kapu Aktiválása bármikor
megtörténhet, szinte mindig akkor mikor a legkevésbé várjuk (lásd a
Második Kapu Őrző történetét). Amikor az új
Kapu energiái a Főtengelyen keresztül belépnek a bolygóra, minden
jelenlévő kétségtelenül érzi azt.
Ugyanez igaz a Horgonyzó Csoportokra. Ha nyitott
és összehangolt maradsz a Főtengellyel és az összes többi Horgonyzó
Csoporttal, melyek az Egy Lényt formálják, vitathatatlanul érezni fogod, ha a
9. Kapu energiái elérnek téged. Ez az egyik oka annak, miért érdemes a
csoportodnak a Főtengely pontos idejével összehangolódni. És amikor a 9.
Kapu energiái elérnek hozzátok, a ti feladatotok lehorgonyozni a Földbe és
elküldeni a bolygó minden részébe.
Nincsen előre meghatározott idő, hogy
mikor ér véget az Aktiválási Szertartás. Egyszer csak hirtelen világossá
válik, hogy befejeződött. Mindannyian érezhetjük. Gyakran vannak még
táncok vagy gyakorlatok, melyeket szeretnénk még elvégezni, de a Szertartás
már befejeződött.
|
|
KILENCEDIK KAPU
HORGONYZÓ CSOPORT AKTIVÁLÁSI SZERTARTÁS MENETRENDJE

Jobb, ha nincs meghatározott menetrendje a
Horgonyzó Csoportotoknak, de inkább készítsetek egy listát a lehetséges
gyakorlatokkal. Ez tartalmazhatja a 11: 11 Szakrális Táncait, a ti saját egyedi
Elemek Táncát és egyéb más gyakorlatokat, melyeket megfelelőnek ítéltek;
ekkor készen álltok, hogy a saját módotokon szörföljetek át Aktiváláson.
A TISZTA SZÍV SZERETET AZ ALAPJA A
KILENCEDIK KAPUNAK. Tehát ne feledjétek megteremteni a TISZTA SZÍV SZERETET erős
rezonanciáját mielőtt a Szertartásotok elkezdődik. Vigyétek be a SZERETETET
minden módon, ahogyan csak tudjátok. Az egész csoport merüljön el a Szeretet
Tengerében és árassza szét azt mindenfelé.
Számos horgonyzó csoport nem követi ezeket az ajánlásokat,
inkább a ”saját dolgukat teszik.” Ez teljesen rendben van, hiszen nagy a
változatosság az Egy Lényünkön belül. Azonban szintén fontos emlékezetünkben
tartani, hogy hihetetlen erő lakozik az összpontosított szándékunkban.
Ha mindannyian tudatosan összehangolódunk Egyként, és mindannyian táncoljuk a
Csillagmenetet például, akkor minden, amit teszünk, még erősebb lesz. A
választás rajtatok áll!
Itt
van néhány alapvető elem, melyet beilleszthettek a 9. Kapu Szertartásba,
ha egyáltalán lehetséges.
Mindenki
viseljen fehéret (színes kiegészítőkkel, ha kívánatos).
Állítsátok
Őrzőiteket pozícióba.
Mindenki,
beleértve az Őrzőket, szimultán végezze a GO-t, és egy Lényként hangolódjon
össze.
Folyamatosan
maradjatok összehangoltan a Főtengellyel.
Hangosan
olvassátok fel a legújabb Horgonyzó
Csoportok Összesített Listáját, és hangolódjatok össze a többi 9. Kapu
Horgonyzó Csoporttal Egy Lényként.
Végezzétek
el a GO gyakorlatot,
amikor földelésre és újraösszpontosításra van szükség.
Végezzétek
el a 11:11 Mudrákat. Itt találtok Videókat a Lótusz Szív Megnyitásáról, a XUA!!-ról
és a 11:11 Mudrákról.
Táncoljátok
a Csillagmenetet,
mivel ez behozza az összes korábbi 11:11 Kapu Aktiválások energiáit, és
összefonja őket a jelen pillanattal. Ez a tánc sokkal erőteljesebb,
ha a megfelelő zenére táncoljátok
Táncoljátok
a ti egyedi Elemek Táncát.
Táncoljátok
a Lótusz
Táncot, mivel ez összehangol a leheletfinom, szubtilis energiájú Lótusz
Világgal.
Amint megkezdődik a 9. Kapu Aktiválási Szertartás,
maradjatok meg a SZERETETBEN, és folyamatosan tartsátok meg az energiát és az
összpontosítást még a szünetek alatt is.
|
|
KÉSZÜLJETEK A
VÁRATLANRA!

A 9. Kapu Aktiválás NAGYON VALÓSÁGOS lesz. Ha
befogadók vagytok, akkor feltétlenül érezni fogjátok. A Kilencedik Kapu Aktiválása
alatt az egyik legintenzívebb, leghatalmasabb Szeretet fogjuk megtapasztalni,
melyet valaha éreztünk, és az a legjobb, ha erre felkészülünk.
A legtöbben, akik részt vettek egy 11:11
Főtengelyben, és sokan a 11:11 Horgonyzó Csoportokból életük legerőteljesebb
és legmélyebb élményként írják le ezt.
Bármi megtörténhet! Abszolút bármi. Ez teszi abszolút
prioritássá, hogy továbbra is összpontosítottak maradjunk a tevékenységünkben
(aktiváljuk a Kilencedik Kaput és kiemelkedünk Igaz Egyekként) az egész Aktiválási
Szertartásunk alatt. Mindannyiunknak ébernek kell lennünk, hogy az
összpontosításunk zavartalan maradjon. Akár földrengés jön, vagy eső
esik, vagy ha a fények kialszanak, folytatnunk kell a 9. Kapu Aktiválási Szertartást,
míg teljesen be nem fejezzük.
A Kilencedik Kapu Aktiválása alatt minden
bizonnyal le fogunk térni az ismert térképről az Ismeretlenbe. Ez
gyakran megtörténik a Főtengelynél. Ha ez történik a Horgonyzó
Csoportotokban, igyekezzetek erősen lehorgonyozódni az Egységben, és
megtartani a Tiszta Szív Szeretetet, bármi történjék is.
Egy 11:11 Aktiválás alatt teljesen „normális”
a Váratlan megjelenése. Kvantum Új Energiákat hozunk be. Az Új azt jelenti,
hogy valami, amit nem tapasztaltunk eddig.
Érhetnek meglepetések. Erőteljes SZERETET hullámok
áradhatnak. Megtapasztalhatjuk a szívünk repeső megnyílását és a TISZTA,
IGAZ SZERETET beáramlását, ahogyan még sohasem éreztük korábban ezen a
bolygón. Történjék bármi, fontos hogy összpontosítva és erősen az Egy
Lényünkben lehorgonyozva maradjunk. Továbbra is nyitottnak kell maradnunk a
váratlanra, és teret kell engednünk spontaneitásunknak a koncentrált összpontosítás
közepén.
|
|
|
|
A
Világszerte jelenlévő Horgonyzó Csoportok ÖSSZESÍTETT LISTÁJA
A
Kilencedik Kapu Horgonyzó Csoport Könyvtár
Kilencedik
Kapu Horgonyzó Csoport Előkészületek
Kilencedik
Kapu Őrző Útmutató
|
|

|